Te csalsz!
Nincs ember, aki még soha ne szorongott volna amiatt, hogy egy adott dologgal kapcsolatban fény derül alkalmatlanságára, meg nem felelésére, és lebukik… A statisztikák szerint az emberek hetven százaléka érzett már így. Furcsa önbizalomhiány és vizionált lebukás, valamint az ezek hátterében álló szorongás tehető mindezért felelőssé. Külön érdekes, hogy a jelenség inkább a nőket és közöttük is inkább a magas pozícióban levőket érinti. A jelenséget “imposztor szindrómá”-nak. Arra, hogy mi áll a jelenség hátterében, illetve hogy hogyan lehet ebből az öngerjesztő folyamatból kitörni, némiképp magyarázattal szolgálhat a HR Portal hasábjain megjelent nyilatkozatom.