Van esetleg kérdése?

Eljutottál az interjúra. Tudjuk, már ez is eredmény! Ráadásul az interjú jó hangulatban is telik, tetszenek a pozícióval kapcsolatban felvázolt részletek is. Szimpatikus a cég, és az interjúztató kiváló karrierlehetőségekkel kecsegtet. Úgy érzed, már mindent tudsz, és Te ezt akarod. Majd elhangzik a kérdés: „Van esetleg kérdése a megpályázott pozícióval kapcsolatban?” És Te meglepődsz, gondolod, miért lenne, hiszen mindent elmondtak már? Na, ne. Erre a kérdésre számíts, el fog hangozni. És legyen kérdésed. Legalább egy jól irányzott.

Mint ahogy korábbi írásban (http://repaczkirita.hu/a-cv-tol-meg-hosszu-az-ut-az-interjuig/) már említettem, napjainkban bizony az is eredmény, ha behívnak interjúra. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az első körön túlvagy, az első szűrőn átmentél. Az interjú során az irányítás alapvetően az interjúztató kezében van, amikor azonban ez a kérdés elhangzik, Te is teret kaphatsz kicsit, hogy olyan irányba tereld a beszélgetést, ami téged tényleg érdekel, vagy olyan oldalról villantsd meg magad, ami addig nem került még előtérbe az interjúztatóval folytatott beszélgetés során.

Amikor az interjúra hangolódsz, előzetesen érdemes azt is átgondolni, mit lehetne kérdezni az adott pozícióval kapcsolatban. A jó kérdéseket ugyanis díjazzák, és kifejezetten plusz pontot jelenthet számodra egy jó megfogalmazott kérdés. Hogy miről érdemes kérdezni? Lássunk néhány lehetséges témát!

  1. Hasznos, ha van kérdésed a céggel, vagy konkrétan a pozícióval kapcsolatban. Erre lehet készülni, hiszen a cégről találsz információkat a honlapjukon. Ilyenkor olyasmire is rá lehet kérdezni, amit olvastál, hallottál a céggel kapcsolatban, és számodra érdekes. Lehetőleg ez egy olyan dolog legyen, ami a cég szempontjából pozitív.
  2. Ha nem világos, melyik cégnél hirdetik a pozíciót, még több kérdésed merülhet fel, hiszen nem tudsz róla semmit sem. A kérdéseket érdemes úgy megfogalmazni, hogy a cég/a pozíció iránti érdeklődés tűnjön fel az interjúztatónak. Az interjúra egyébként is érdemes a lelkesebbik énedet elővenni, a lehangoltság nagyon nem lesz nyerő. Az interjú idejére muszáj túllépni a rosszkedven még akkor is, ha már régóta keresgélsz, és eleged van az egészből, ugyanis mindenütt a csillogó szemű munkaerőt keresik. 🙂
  3. Biztosan érdekel a cég szokásrendszere, az, hogy a dolgozók szempontjából hogyan zajlanak a hétköznapok. Milyen rutinok vannak, milyen szervezett programokra lehet számítani, jellemző-e a csapatépítés, vannak-e tréningek. Érdekesek lehetnek a szervezeti kultúrával kapcsolatos kérdések is.
  4. Valami nem volt világos abból, amit az interjúztató elmondott? Semmi gond, kérdezz rá bátran! Az interjún rengeteg információ hangzik el, nem várják el, hogy mindent azonnal megérts. És ha már kérdezni tudsz, az fél siker, mert azt jelezni, hogy figyeltél, csak bizonyos részletek még nem állnak össze.
  5. Releváns kérdés lehet az is, hogy számodra milyen lehetőségek nyílhatnak ebben a pozícióban. Rá lehet kérdezni a pozícióhoz kapcsolódó fejlődési és karrierlehetőségekre.

Ugyanakkor nem érdemes visszaélni sem ezzel a helyzettel, vagy túlzásba vinni a kérdezősködést. Ez a kérdés részben udvariassági szempontok miatt is hangzik el: az interjúztató tudja, lehet olyan téma, ami nem került addig elő az interjú során, de neked fontos, és ezzel a kérdésével ezeknek a témáknak is teret akar adni. Szóval elég, ha egy vagy két jó kérdéssel készülsz, nem ezen az alkalmon kell minden felmerülő dilemmát letisztázni.

Posted in Blog and tagged , , .