Munka-magánélet egyensúly

Az embernek élete során különböző életszerepekben kell helyt állnia. Ilyen életszerep az, hogy dolgozók (vezetők vagy beosztottak), társak, tanulók, barátok, stb. vagyunk. Az ember akkor érzi magát jól, ha ezen életszerepek mindegyike érvényesülni tud életében, olyan mértékben, ami számára ideális. Napjaink rohanó világában azonban nem ritka, hogy ez az egyensúly felborul, és bizonyos szerepek túl nagy hangsúlyt kapnak, más szerepek háttérbe szorulnak. Márpedig az egyensúly felborulása testi és lelki nehézségekhez vezet. És sokan csak ekkor kezdenek el gondolkodni…

A kiegyensúlyozott életvitel sajátossága, hogy az ember egyszerre több életszerepet gyakorol aktívan. Ezek nem egymást kizáró szerepek, és a felnőttkor sajátossága, hogy életünk egyre több szereppel bővül. Felmerül hát a kérdés: egyáltalán miért dilemmázunk azon, hogy a munkahelyi és a magánéleti szerepeink működhetnek-e egyszerre?

A válasz nem bonyolult, hiszen az emberben természetes igényként merülhet fel a két szerep összeegyeztetésének vágya, ugyanakkor akarva-akaratlanul számtalan nehézséggel szembesül, amikor az egyensúlyt törekszik megtalálni. És most nem arról beszélünk, amikor időszakosan sok a munkád, és ez a magánéleted rovására megy, vagy fordítva: a magánéleti teendők időszakosan elveszik az energiát a munkától, hanem arról az esetről, amikor ez állandósul, és alapvető problémává válik életszerepeid összeegyeztetése.

A nyomás, a stressz életünk része, elkerülni nehezen tudnánk. Azzal a jó tanáccsal, hogy „éljünk stresszmentes életet” nemigen tudunk mit kezdeni. Ugyanakkor a teljesen stresszmentes élet nem is lenne jó, hiszen a stresszre egyszerűen szükségünk van, ugyanis a hozzá kapcsolódó egyensúly-felborulás óriási lendületet adhat a cselekvéshez, képes a szervezet energetizálására. A stressz kezelésének kulcsa, hogy képesek legyünk kontroll alatt, kezelhető mederben tartani a minket elérő stresszt. Ha ugyanis kicsúszik irányításunk alól, a stressz pusztító, romboló erőként funkcionálva tönkreteheti az egyént.

A munkamánia

A munka-magánélet egyensúly felborulásának egyértelmű tünete a munkamániás állapot kialakulása, melyre jellemző, hogy az érintett személy egyetlen örömforrása a munka. Nem tud kikapcsolni, nem tud pihenni, agya csak azon kattog, mi minden vár még rá, kinek mikor hogyan kell megfelelnie.

Ez valójában egy szenvedélybetegség, amit felismerni nehéz, hiszen többnyire elismeréssel adózunk azon emberek felé, akik sokat dolgoznak és eredményeket érnek el. Ráadásul a munkamániás tünetek legfőbb hordozói éppen azok a vezetők, menedzserek, akik előtt mi magunk is fejet hajtunk bámulatos teljesítményük miatt. A hátulütőket se hagyjuk azonban figyelmen kívül. Először csak a család érzi, hogy a munkamániás nem tud otthon mit kezdeni magával, és pokol vele a hétvége vagy a nyaralás. Aztán a kollégák, beosztottak is szembesülnek a hajcsárral, akinek soha semmi nem jó, és aki soha senkiben nem bízik. Elkopnak a barátok, elkorcsosul a társasági élet. Boldogok ezek az emberek? Sajnos nem valószínű, még a munkában elért sikerek ellenére sem.

Napjaink munkaerőpiaca igencsak munkaközpontú, így nem csoda, ha a mai kor emberének egyik legfontosabb életszerepe jellemzően a dolgozó, és legfontosabb életfeladata a munkavégzés. A munka iránti fokozott elköteleződés a szervezet iránti elköteleződést is fokozza, így válik a fokozott munkavégzés értékké, a szervezet által is elismert tevékenységgé.

A munka egy olyan eszköz, ami segíti az egyént identitása kialakításában. Ha más nincs is az egyén életében, a munka akkor is mindig egy biztos referencia. Ráadásul a munkához kapcsolódó kihívásoknak való megfelelés valódi pozitív visszajelzés az egyén számára, ami jelentősen megerősítheti abban, hogy „dolgozni kell”.

A munkavégzésért kapott pénz is jelentős megerősítő, olyan valós visszajelzés, amely tükrözi az egyén számára, hogy jól csinált valamit. Mi több: a pénz arra is alkalmas, hogy az egyén az egyéb vágyakat kielégítse, egyértelmű örömforrások finanszírozhatók belőle.

A munka alkalmas lehet továbbá az egyén társas szükségleteinek kielégítésére is. Elmagányosodott társadalmunkban nem ritka, hogy a sikeres üzletemberek barátai is a kollégák közül kerülnek ki. Ez az élettér beszűküléséhez, a kapcsolati háló elszürküléséhez vezet.

Kit érint?

Nők és férfiak egyaránt érintettek lehetnek, a munkamánia kialakulását valószínűsítő tényezőket nem a nemi különbségek háza táján kell kutatnunk. Sokkal fontosabb tényező pl. az, hogy napjaink munkaerőpiacán bizony hajtani kell, ha fenn akarjuk tartani magunkat, családunkat. Környezetünk egyre magasabb elvárásokat támaszt felénk, melyeknek bizony meg kell felelni annak, aki versenyképes akar maradni.

Ma már nincsenek szigorú határok a munka és a magánélet között. Lehet otthonról dolgozni, egyre divatosabb a „rugalmas munkaidő” fogalma. A belső kontrollos személyeket persze ezek a változások kevéssé befolyásolják, de azok, akik mindig a külső elvárásoknak és a szabályoknak akarnak megfelelni, könnyen e mókuskerék áldozataivá válhatnak. A munkamánia kialakulásához a személyiség hozzáadott hatása is szükséges. A teljesítményorientált, külső kontrollos, nagy megfelelési vággyal jellemezhető, önmonitorozó emberek sokkal nagyobb valószínűséggel válhatnak munkamániássá, mint azok, akikre mindez nem jellemző.

Nem egyszerűen sokat dolgozik!

A munkamániás jelenség leegyszerűsítése lenne azt gondolni, hogy a munkamániás az, aki sokat dolgozik. Ennél bizony jóval többről van szó. Az, hogy valaki heti 60 órát dolgozik, még nem jelenti azt, hogy munkamániás. Hiszen ha emellett képes élvezni a verejtékes munka gyümölcsét, és a sokórás munkavégzés után leginkább arra vágyik, hogy otthon a kanapén heverésszen, az nem munkamániás. A nagy munkabírás és a magas teljesítmény nem kizárólag a munkamániás sajátossága. Munkamániáról akkor beszélünk, ha mindezek mellett az egyén képtelen lazítani, és a nem munkával töltött időt szorongva, bűntudattal éli meg azért, mert éppen nem dolgozik. A munkamániás számára a munka nem eszköz, amivel kielégítheti szükségleteit és vágyait, hanem egy elsőrendű cél, aminek mindent alárendel. Örökös bizonyítási vágy hajtja, és ő akar lenni a legjobb. Úgy gondolja, csak az lehet jó, amit ő csinál, amit ő tart kézben, és a munkastílusát túlzásnak tartó, helytelenítő kollégáit lustának tartja, nem érti meg őket, miközben egy félkész feladatnál már a következőn jár az esze. Emberi kapcsolatai beszűkültek és elsivárosodtak.

A munkamánia sajnos szenvedélybetegség, és előbb-utóbb a teljesítmény romlásához vezet. Senki nem képes hosszú időn keresztül 100%-os teljesítményt nyújtani, és ha megfosztjuk a szervezetet a pihenéstől, az bizony egyszer csak visszaüt.

Az adott színvonalú teljesítményt a munkamániás csak ideig-óráig tudja tartani, a minőség ugyanis fokozatosan háttérbe szorul azért, hogy tartani tudja a mennyiségi színvonalat. A munkamániások sok időt töltenek a munkával, de a munkamániás jelenség lényegének megragadásához nem elég csupán az időtényezőt figyelembe venni. Nagyon fontos ugyanis az az érzelmi töltet, amit a munka jelent az egyén számára. Egy olyan sajátos hozzáállásról van szó, ami miatt a feladat, a munka az egyén rögeszméjévé válik, és a szenvedélybetegségek klasszikus tünetei egyre inkább felismerhetők nála. Az extrém módon teljesítményorientált, munkacentrikus viselkedésmód szükségletévé válik, miközben minden más szükséglete háttérbe szorul. Legyen szó akármilyen élethelyzetről, akármilyen társaságról, az egyén már csak a munkán keresztül tudja meghatározni önmagát. Lényegében saját maga számára is, hiszen teljesen felőrlődik a munkában, életének egyéb területei leépülnek. Számára a munka az egyetlen biztonságos terep az életben, ott tudja, mit kell tennie, kivel mit hogyan kell egyeztetnie, ott jól érzi magát, miközben érzi saját hasznosságát is. Az élet egyéb helyzetei számára váratlanok, kiszámíthatatlanok, melyeket jól el tud kerülni, ha folyamatosan dolgozik. Ha azonban nincs lehetősége dolgozni, folyton azon jár az agya, hogy milyen értékes időt veszít el, amit akár munkával is tölthetne. A munka életének akár minden területén eluralkodik, mindent annak rendel alá, és mindenről annak függvényében dönt. Nem tud foglalkozni a családjával, a barátaival, nem érti a gyermekeit, és nem boldogul a munkán kívüli emberi kapcsolatokban.

A kiabáló tünetek

Naponta 12-14 órát dolgozni? Heteken, hónapokon keresztül? Pihenés, sport és baráti sörözések nélkül? Az bizony sok!

A munkamániás számára csak a munka okoz örömet még akkor is, ha már elkeseredett küzdelmet vív a napi tennivalókkal. Mindent magára vállal és mindent ő akar megcsinálni, mert nem bízik másokban, és úgy gondolja, csak az lehet megfelelő színvonalú, amit ő ad ki a kezéből. A kezdeti elismerések után azonban ebből mindenkinek elege lesz. Megunják a kollégák, akik mindig csak a nyomást érzik a munkamániás kolléga miatt, megunja a főnök, akit a munkamániás hajlamos bárki máshoz hasonlóan kioktatni, és megunják a család és a barátok is, hiszen a munkamániásnak sosincs rájuk ideje, és ha mégis megerőlteti magát, akkor is laptoppal megy kirándulni, és a mobiltelefonját sem kapcsolja ki véletlenül sem. A munkamániás folyamatos harcban áll a környezetével. Kollégáit lassúnak látja és annak is minősíti, lenézi őket, amiért nem olyan elszántak, mint ő. Családjára egyre kevesebb ideje jut, a barátokra még annyi se. És hogy mi ennek a vége? Munkahelyi kudarcok és magánéleti válságok.

Poppelreuther koncepciója szerint a munkamánia klasszikus szenvedélybetegség, a következő sajátosságok jellemzik:

  • Az érintett személy a munka megszállottja: gondolatai, tevékenységei a munka körül forognak.
  • Sem idői, sem mennyiségi szempontból nem képes kézben tartani saját munkatevékenységét. Lényegesen több munkát vállal és végez el, mint amit szívesen csinálna, de képtelen kevesebbet dolgozni, és ettől szenved, rosszul érzi magát.
  • Mivel a munkával soha nem képes leállni, a hétvége, a nyaralás, amikor mások pihennek, az számára szenvedés.
  • Ha nem dolgozik, valódi elvonási tünetei jelentkeznek.
  • Egyre többet és többet kell dolgoznia annak érdekében, hogy ismételten elérje a „munka öröme érzést”.
  • Pszichés státusza, társas-társadalmi kapcsolatai romlanak, elhanyagolja önmagát, családját, barátait, egyéb társas kapcsolatait.
  • Munkavégzése kényszeres tüneteket mutat, merev, meghatározott szokásrendszer szerint képes és hajlandó csak dolgozni.
  • Mindig tökéletességre törekszik, fokozott teljesítményorientáció jellemzi, a feladatok között nem tud priorizálni. Számára minden feladat egyformán fontos, és mindig kiváló eredményre törekszik. Ha előzetes elvárásainak nem tud megfelelni, frusztrálttá válik.