Fogadalmak helyett

ujev_2014Bízom benne, hogy Neked is jól teltek az ünnepek, és sikerült kicsit feltöltődni és pihenni is. Hamarosan azonban újra a szorgos hétköznapoké lesz a főszerep, és ez az évnek az az időszaka, amikor sokan megfogadják, hogy „mostantól bizony minden másképp lesz”. A magasröptű, év elején megfogalmazott célokból azonban gyakran nem lesz semmi. Első 2014-es írásunkban azt tekintjük át, mit tegyél, hogy ne járj így, és tényleg sikerüljön az, amit most év elején eltervezel.

Mindenféle változtatás, ami kimozdít aktuális körülményeid közül – legyen az kisebb vagy nagyobb – erőt és energiát igényel, ugyanis a kényelmes helyzetet borítod fel vele. Ha valaminek utána kell járni, ha valamit tanulni kell, ha valamit kiiktatsz az életedből, ami addig része volt, vagy részévé teszel valami olyat, ami addig nem volt: ez mind-mind feladat és energia. Az, amit már megszoktál, vitathatatlanul kényelmes, még akkor is, ha nem jó. És bizony az emberben van egy elemi ellenállás – immunitás – a változással szemben, ami sokszor még akkor is győz, ha a tervek komolynak tűnnek. Jól példázza ezt azoknak a szívbetegeknek az esete, akik annak ellenére sem tudtak életmódot váltani, hogy attól konkrétan az életük függött. Mert nem változtatni egyszerűbb…

Az egyik legfontosabb szempont talán az, hogy a tervezgetést komoly elhatározás is kövesse, anélkül ugyanis nem lesz elég erőd és kitartásod ahhoz, hogy véghezvidd terveidet. Ehhez találd meg azt a folyamatos jutalmazó tényezőt, amivel lelkesedésedet és elszántságodat szinten tudod tartani addig, amíg el nem éred a célt. Ez mindig valami olyan legyen, ami számodra örömforrás: egy jó könyv, egy jó kávé, valami, amit igazán élvezel.

Az általános jutalomforrások mellett az is fontos, hogy konkrétan a cél kapcsán találd meg azt, ami Neked örömforrás lehet a célelérés folyamata során is. Mert ha csak a végcélt látod, aminek elérése sokszor hónapokat (akár éveket) is igénybe vehet, az kevés lesz. Ezért kellenek olyan részcélok, amelyeknek elérése már a végső cél felé közelítés folyamatában is erőt ad.

A probléma kulcsa sok esetben egyébként nem egyszerűen az akarat hiánya. Sokszor van, hogy az ember nagyon akarja a változást és nagyon lelkes, mégsem megy. Hogy miért? Legtöbbször azért, mert valami olyan célt tűzött ki, aminek elérésére aktuálisan még nem képes, nem elég felkészült. Ezek a célok módosításra szorulnak annak érdekében, hogy az egyén majd idővel eljusson oda, ahova vágyódik.

Ahhoz, hogy kivitelezni is tudd azt, amit elterveztél, mindenekelőtt jó célokra van szükség. Ennek szempontjait egy korábbi írásban már fejtegettük, így most csak a lényeg: a kitűzött cél legyen PONTOS, azaz tudd, hogy mit akarsz, és azt tudd megfogalmazni – elsősorban önmagad számára. Legyen a cél POZITÍVan megfogalmazott, azaz arra fókuszálj, amit akarsz, és ne arra, amit nem. Legyen REÁLIS: valódi, életszerű célokat tűzz ki, és ne álmodozz. Legyen a cél IDŐBEN BEHATÁROLT, mert részhatáridők és végső határidő nélkül el fogsz úszni. Legyen MÉRHETŐ, azaz tudj meghatározni olyan szempontokat, amelyek mentén mérhetővé tudod tenni a cél felé haladást. És nem utolsó sorban legyen ATTRAKTÍV, azaz vonzó. Számodra legyen vonzó, Neked legyen fontos az, hogy elérd, és ne másoknak akarj ezzel megfelelni.

Éppen a kényelmi funkció miatt a valódi változtatást sokszor az egyén hiedelmei akadályozzák meg. A „nem változtatni” funkció ugyanis praktikus abban az esetben, amikor minden rendben megy, és emellett tény az, hogy az aktuális helyzetet már megszoktad, otthonosan mozogsz benne, ismered, és hatékonyan menedzseled. Ennek ellenére, ha felmerül a változtatás szükségesség, ezt el kell engedni, és megtalálni azokat a valódi motiváló tényezőket, amelyek segítenek Téged a megszokott elengedésében. Ha a változtatás igénye ugyanis megfogalmazódott, akkor azokat a szempontokat is össze tudod gyűjteni, miért éri meg jobban, ha változtatsz, mint ha nem teszel semmit. 🙂

Sokszor egy ilyen változási folyamatot az ember egyedül is véghezvisz ügyesen és hatékonyan. Vannak azonban olyan fordulatok az életünkben, amikor nehezebb egy ilyen folyamat menedzselése, nehezebb meghozni a megfelelő döntéseket. Ilyenkor nagy segítség lehet egy coaching eszközökkel dolgozó pszichológiai tanácsadási folyamat, amely segít önismereted fejlesztésében, valamint abban, hogy megtaláld azokat az eszközöket és módszereket, amelyek segítségével ki tudod tűzni magad számára a megfelelő célokat és azokat el is tudod érni.

Posted in Blog.