A jó célok és a hatékonyság

Amikor az ember lépni, haladni akar, vagy csak egyszerűen tenni valami hasznosat, nagyon fontos, hogy lássa a célt, azt, hogy minek érdekében fekteti be energiáit. A jó célok megfogalmazása minden változással járó élethelyzetben fontos. Lássuk, miért! A jó célok egyik kiváló jellemzője, hogy előre vetítik azt a pozitív érzést, amit az ember akkor fog érezni, ha elérte azt. Tehát a célok és azok elérése szoros összefüggésben áll szubjektív jóllétünkkel és boldogságérzetünkkel. A sikerkereső emberek képesek leginkább a jó célok megfogalmazására. Egy sikerkereső ugyanis mindig olyan célt tűz ki, ami reális erőfeszítéssel elérhető, azaz küzdeni kell érte, de elérése valószínűsíthető. Ezzel ellentétesen működnek a kudarckerülők.

Ők hajlamosak irreális célokat kitűzi, azaz vagy olyat, ami túl nehezen érhető el, vagy olyat, ami nagyon könnyen elérhető, tehát hiába éri el az ember, az nem jár valódi megelégedettség-érzéssel. A jól megfogalmazott célok illeszkednek az egyén képességeihez, személyiségéhez, értékrendjéhez, azaz olyanok, amelyekkel az egyén tud azonosulni.

A jól megfogalmazott cél legfőbb jellemzői:

  • Pontos, azaz konkrétan jelzi, mi a tényleges célod a változási folyamatban. A ködös megfogalmazás nem segít, csak tévútra visz. A pontos megfogalmazáshoz sokszor az kell, hogy a fő célt részcélokra bontsd. Pl. ha a fő cél az, hogy fél éven belül új munkahelyet találj, akkor a részcél lehet az, hogy hetente megpályázz 10 pozíciót.
  • Pozitívan megfogalmazott, azaz azt jelzi, mit szeretnél elérni, és nem azt, hogy mit nem.
  • Reálisan megvalósítható, de egyben kihívást jelentő is. Azaz emberi számítás szerint elérhető, ha hajlandó vagy megtenni a megfelelő erőfeszítést (sikerkereső hozzáállás :)).
  • Időben behatárolt, azaz legyen a fejedben egy céldátum, amikorra mindenképpen el akarod érni a célt. Ellenkező esetben hajlamos leszel elodázni, halogatni.
  • Mérhető. Kellenek olyan meghatározott viszonyítási pontok, amelyek mentén mérni tudod, hol tartasz a célelérés folyamatában, és mennyi van még hátra. Pl. fogyókúra esetén jó viszonyítási alap lehet a heti súlycsökkenés mértéke, de persze ennél absztraktabb viszonyítási pontokat is meg lehet fogalmazni. 🙂
  • Attraktív, azaz vonzó és valódi cselekvésre késztető. Azért nem érdemes célokat megfogalmazni, hogy másoknak megfelelj! Olyan célt fogalmazz meg, ami Neked fontos és a Te életed előre haladásában bír jelentőséggel.

Az új célok időről időre történő megfogalmazása általában is fontos, különös jelentőséggel bír azonban egy olyan életszakaszban, amikor kifejezetten azt érzed, hogy valami változás kell. A célok ugyanis segítenek irányt adni viselkedésednek, eldönteni, mi az, ami fontos, amivel érdemes foglalkozni, és mi az amivel nem. Ha egy tevékenység kötődik a céljaidhoz, sokkal lendületesebben és energikusabban tudsz vele foglalkozni, és tény, hogy még az információfeldolgozás is hatékonyabb, ha olyan információról van szó, ami kapcsolódik a célokhoz.

Posted in Blog and tagged , , , , , .