Ha lehangol a tél

Ismertelős a téli depresszió fogalma? Netán tapasztalod is magadon a tüneteket? Hát, igen… Míg a nyárhoz a meleg, a vidámság és a jókedv kötődik, a téli időjárás inkább a rosszkedvet és a befelé fordulást hozza magával. Erre az állapotra az emberi szervezet biológiai szinten is be van rendezkedve, hiszen fény hiányában csökken a szerotonin hormon termelődése, és ez akadályozza a jó közérzet kialakulását. A szerotonin hiánya miatt az emberi szervezeten eluralkodik az általános fáradtság, az enerváltság, vagy akár a depresszió is, ami magával hozza a rossz hangulatot, a fásultságot vagy az ingerlékenységet.

Ezt az állapotot tovább fokozhatja az a „kiüresedés” érzés, amit az ember az ünnepek után érez, hiszen az ünnepekre készülni kellett, sok feladatunk volt, majd a dinamikus, eseménydús ünnepi időszakot követően az ember hajlamos azt érezni, hogy nincs semmi, aminek örülhetne. Ráadásul a január-február egy kifejezetten olyan időszak, amikor az új esztendő kezdetével a régi dolgok elmúlnak, és új feladatok jönnek, melyeket fel kell ismerni és jól kell strukturálni.

Ha ebben az élettanilag nehézkes időszakban is szeretnéd magad jól érezni, azért bizony aktívan tenned kell. Ahhoz, hogy a szervezet a jó közérzetért felelős szerotoninból minél többet tudjon termelni, segítségre van szüksége. A szerotonin-termelés elősegítése érdekében tölts minél több időt a szabadban, hogy legalább abból a kevés fényből, ami télen jellemző, minél több juthasson el szervezetedhez. Ugyanígy nagyon fontos a tudatos táplálkozás, ugyanis a szerotonin alapját jelentő tryptophan nevű esszenciális aminosav alaphelyzetben nem található meg a szervezetben, hanem a bevitt táplálékkal jut be. Ennek érdekében fogyassz sok tejet és tejterméket, szárnyas- és marhahúst, tojást, borsót, diót, mogyorót vagy burgonyát. Mindemellett a téli időszakban különösen fontos az olyan örömforrások biztosítása, amelyek feltöltődést jelenthetnek a barátságtalan időjárás ellenére is. Ilyen lehet egy jó könyv, a jógázás vagy az autogén tréning, sőt akár egy kellemes este is a barátokkal. Még akkor is, ha az előkészületek időigényesnek tűnnek, érdemes ezekre az elfoglaltságokra időt szánni, mert hatásuk többszörösen megtérül a munka frontján is. 🙂

Figyelj oda magadra, és érezd magad jól a kellemetlen időjárás ellenére is! Te hogyan töltődsz fel ilyenkor télen?

Posted in Blog and tagged , , , .