Ünnep idején

ajandekHétköznapjaink nagyrészt a feladatokról, a teljesítményről, a kötelezettségekről szólnak. Év közben nagyrészt csak dolgozunk, teljesítünk, értékelve vagyunk, aminek megfelelően próbálunk javítani a teljesítményünkön. Feladatok sora, kötelezettségek halmaza. Így van ez még akkor is, ha az ember alapvetően szereti a munkáját, és élvezi azt, amit csinál. A blogbejegyzések többsége is arról szólt az év folyamán, hogyan tudunk minél ügyesebbek, hatékonyabbak, hasznosabbak lenni magánemberként, dolgozóként. Na, de most, így az ünnepek közeledtével helyezzük másra a hangsúlyt! :)

Hiszen olyan jó, amikor jönnek az ünnepek, és lehet egy kicsit mással foglalkozni. Leginkább egymással, a szeretteinkkel. Mert az ünnepek legnagyobb hozadéka talán éppen ez: hogy együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk, és egy kicsit mást és máshogy csinálhatunk, mint általában a hétköznapok során.

Életünk alapvetően jól van összerakva, mert ciklikus felépítésének köszönhetően időről időre lehetőséget kapunk némi pihenésre és feltöltődésre, és ez jellemzően valamilyen ünnephez kötődik. Mi is az ünnep? Ünnepnek hívjuk az olyan naptári időtartamot, amely valamilyen szempontból fontos eseménynek, személynek állít emléket. Mi az ünnep fő funkciója? Leginkább az, hogy közösen ünnepeljünk, együtt legyünk azokkal, akiket szeretünk, velük foglalkozzunk.

Mit is kívánhatnék hát Nektek így karácsony közeledtével? Mindenek előtt örömteli ünnepi készülődést az elkövetkező napokra, majd boldog karácsonyt és még annál is boldogabb új esztendőt, mely elhozza álmaitok, vágyaitok teljesülését és a kitűzött célok elérését! Szép ünnepi napokat!

Címkék: , ,
Kategória: Blog