Te csalsz!

imposztor

Fotó: Pinterest

Nincs ember, aki még soha ne szorongott volna amiatt, hogy egy adott dologgal kapcsolatban fény derül alkalmatlanságára, meg nem felelésére, és lebukik… A statisztikák szerint az emberek hetven százaléka érzett már így. Furcsa önbizalomhiány és vizionált lebukás, valamint az ezek hátterében álló szorongás tehető mindezért felelőssé. Külön érdekes, hogy a jelenség inkább a nőket és közöttük is inkább a magas pozícióban levőket érinti. A jelenséget “imposztor szindrómá”-nak. Arra, hogy mi áll a jelenség hátterében, illetve hogy hogyan lehet ebből az öngerjesztő folyamatból kitörni, némiképp magyarázattal szolgálhat a HR Portal hasábjain megjelent nyilatkozatom.

 

Life coaching-ot ajándékba?

Nem egyszer kaptam már olyan felkérést, hogy rokon, barát, barátnő szülinapjára, egyéb neves alkalom esetén life coaching-ot adnátok ajándékba. Mivel időről időre előkerül ez a téma, azt hiszem, egy blogbejegyzést mindenképp megér az ezzel kapcsolatos véleményem. Egyrészt örömmel tölt el, hogy rátaláltok a szolgáltatásra, és elolvasva a weboldalamat, úgy érzitek, “no ez jó ajándék lehet XY-nak”, hiszen úgyis “dolga van magával”/”foglalkozni akar magával”/”vannak problémái”. Amikor ennek okán írtok, és ajándék címszó alatt elkezdtek egy coaching alkalmat megszervezni a kedves ismerősnek, az személyemre nézve mindenképp egy pozitív kezdeményezés a részetekről, amit ez úton is köszönök! 🙂 Másrészt azonban nem győzöm hangsúlyozni, hogy pszichológushoz vagy coach-hoz menni csak olyannak szabad és akkor, aki és amikor épp erős motivációt érez arra, hogy változtasson, tegyen magáért. Continue reading

Innováció a vezetésben?

 

Az innováció fogalma egyre népszerűbb, és egyre inkább teret kap úgy a vezetéssel kapcsolatos olvasni valók, mint a gyakorlati tevékenység terén. Elvárásként is megfogalmazódik ez a munka világában úgy általában is, de különösen igaz ez a vezetők világában. Hiszen ki más, ha nem a vezető lenne az, aki az innovatív kezdeményezést magához ragadja és menedzseli? Menedzseli is tehát. Azaz nemcsak beszél róla, nemcsak tudja, hogy ez fontos, hanem tesz is annak érdekében, hogy a szervezet egy folyamatos innovatív áramlat részeként fokozatosan haladjon előre. Mert minden innovatív ötlet annyit ér, amennyi abból meg is valósul. Tovább

Hogyan válassz pszichológust/coach-ot?

Az ember életében szinte bármikor, bármilyen életszakaszban előállhat olyan helyzet, hogy szükségesnek érzi egy szakértő segítő megkeresését és bevonását élete dolgaiba. A „szakértő” ugyanakkor elég diffúz fogalom, és félrevezető, mert az, hogy valaki szakértőnek címkézi magát például egy honlapon, még nem jelenti azt, hogy az is. Különösen igaz ez a segítő-támogató szakmákban, ez ugyanis egy olyan terület, ahol „ránézésre” senkiről nem lehet megmondani, érti-e a dolgát. Amikor viszont meg lehet mondani, addigra már a kliens akár rossz élményeken is túl lehet… A szakterület hozzáértőjeként gyakran hangzik el felém az a kérdés, hogyan érdemes támogató szakembert (értsd: pszichológust és/vagy coach-ot) keresni, választani. Mik a fontos szempontok, mit kell nézni, mit kell kérdezni annak érdekében, hogy laikusként el lehessen dönteni, ki a megfelelő szakember. Nos, a kérdés nem egyszerű, de ebben az írásban igyekeztem összegyűjteni azokat a szempontokat, amelyeket neked is át kell gondolni, mielőtt direkt formában is fölveszed a kapcsolatot a kiszemelt pszichológussal, coach-csal.

Continue reading

Vezetői szerep… újraértelmezve

A 21. század eleji, alapjaiban átalakult munkaerő-piacon felértékelődött a dinamizmus, a rugalmasság, a proaktivitás és a folyamatos fejlődés, a tudástranszfer. A fiatal pályakezdőknek – azaz az Y generációnak – ma egy komplex, felgyorsult és állandóan változó világban kell helytállniuk. Ebben az új környezetben nem lehet berendezkedni olyan állandóságra, ami 20-30 évvel ezelőtt, a fiatalok szüleinek munkába állásakor volt jellemző. A témával kapcsolatos teljes cikket itt éritek el:

Újraértelmezett vezetői szerep egy felgyorsult és impulzív munkaerőpiacon

Ha váltani kell, váltani kell!

szinezd ujraÚj év…, új kezdet. Idevágó frázis így a 2015-ös év 3. napján. Hogy zártad a 2014-es évet? Elégedett vagy vele? Mit tervezel 2015-re? Milyen célt fogalmaztál meg? Mit szeretnél elérni? Változást tervezel? Változtatni szeretnél? Netán munkahelyváltáson gondolkozol? Sok kliensem teszi fel azt a kérdést, hogy ha az embernek van egy biztos állása, szabad-e ma munkahelyet váltani. A válasz egészen egyszerű: vannak helyzetek, amikor nem. „Csak úgy” és „minden áron” természetesen nincs értelme. De olyan helyzetek is vannak, amikor gondolkodni sem nagyon érdemes, mert teljesen egyértelmű, hogy váltani kell. Ez évi első írásunkban azokat a szempontokat gyűjtöttem össze Neked, amelyek fennállása esetén fölösleges dilemmázni, mert nyilvánvaló, hogy érdemes belevágnod az álláskeresésbe, és mihamarabb váltani.Continue reading

Jön az új főnök: valóban tartsunk tőle?

 

Egy vezető kiválasztásánál nagy kérdés, hogy kívülről, külső cégtől, más osztályról, vagy belülről, az alkalmazottak közül érdemes-e választani. Annyi bizonyos, hogy a két helyzetben máshogy zajlik az új vezető munkakezdése, a munkakapcsolatok kialakítása az alkalmazottakkal. E két szituáció sajátos jellemzőiről, és az ezzel kapcsolatos véleményemről itt olvashattok: Jön az új főnök: valóban tartsunk tőle?